Az ENTERPRISE számítógép története

A Sinclair ZX Spectrum rendkívül sikeres megjelenését követően a LOCUMALS - egy hong kong-i kereskedelmi vállalat - úgy döntött, eljött az ideje, hogy betörjenek a nagy haszonnal kecsegtető home computer piacra. 1982 szeptemberében a United Commercial Bank a LOCUMALS megbízásából felkereste az Intelligent Sofware Ltd-t, és ajánlatot tett egy teljesen új számítógép kifejlesztésére. (Az IS 1981-ben alakult, és ezidáig fő profiljuk sakkszámítógépek, - programok készítése volt. A cég alapítója, David Levy maga is nemzetközi sakknagymester volt.) Az IS csapata előtt, a megrendelő neve titok maradt, ennek ellenére vállalták a megbízást, és a következő hónap elejére a DPC projekt elindult. (Ez volt a gép kódneve a fejlesztés idején. A rövidítés megfejtése damp-proof course, azaz "nedvességvédelmi tanfolyam" volt, és mindez azért, ha valaki véletlenül elhagyná a terveket, akkor félre lehessen vezetni a konkurenciát.) Az Intelligent Software tervezte a hardware-t és a ROM chipeket, a megrendelő feladata a gyártásba vitel és a marketing volt. A tervezés kezdeti fázisában az volt a cél, hogy amennyire csak lehet, a gép olyan építőelemekből készüljön, amelyek már rendelkezésre állnak, netán valamennyire elterjedtek. A processzor tekintetében a választás a Z80-ra esett, többek között azért, mert számos már piacon lévő géppel kompatibilis volt, ilyenen ugyanis már futott a CP/M és a későbbi tervek között szerepelt ennek az operációs rendszernek az átültetése is. Hamarosan kiderült, hogy a piacon korántsem fellelhetők olyan alkatrészek, amelyek a tervek alapján megfelelők lennének, így némileg új irányt véve a grafika és a hang előállítására két teljesen új chip fejlesztésébe is kezdtek.

E korai - egyedi chipet nem igényélő - tervekből született viszont meg később a TVC, miután a Videoton 1984-ben megvásárolta a licencet. Természetesen a terveket át kellett alakítani hazai viszonylatban beszerezhető alkatrészekre, ezért lett a TVC igazi "alkatrész temető". (A COCOM-listának nevezett kereskedelmi embargó csak 1990-ben szűnt meg hazánkkal szemben, de a Commodore 64 is 1986-ig szerepelt a listán.) Ez az átalakítás és a "magyarítás" áldozatokkal is járt, melynek legszembetűnőbb példája, hogy a TVC-ben 3,125 MHz-en ketyegett a Z80 (később Z80A). Az Elan és a Videoton konstruktőrei ez idő alatt gyakorlatilag napi kapcsolatban álltak egymással: amit a Videoton mérnökei kértek, az IS leprogramozta. Nem véletlen a két gép közötti hasonlóság: a TVC BASIC az IS-BASIC-ből lett újraírva, hogy kisebb és gyorsabb legyen, de pl. a BCD matematikai rutinok ugyanazok maradtak. A VTDOS az EXDOS kódjának nagyrésze azonos, de ez is kurtításon ment keresztül. A TVC ugyanis eleve egy olcsóbb gépnek készült, ez pedig kisebb ROM chipeket is jelent.

Az ELAN Computers 1983 augusztusában alakult, az Intelligent Software szoftverház, és a Domicrest nevű hong kongi elektronikai vállalat részvételével. Az 1983 szeptember 17-én megtartott sajtóbemutatón mutatta be az ELAN az első két géptípusát (illetve annak prototípusát), az ENTERPRISE 64-et és 128-at. A megjelenést 1984 áprilisára tervezték, 200 font alatti áron, 80 000 darab gépre kötöttek előrendelést. A közölt paraméterek és a gép ára igen kedvezőek voltak: A Commodore PLUS-4 megjelenésekor, 1984 decemberében 299 dollárba került (ez akkori árfolyamon 249 fontnak felelt meg). A szaksajtó el volt ragadtatva a gép bemutatott paramétereitől. A Personal Computer News úgy fogalmaz, hogy az Elan bemutatta 200 fontos csoda számítógépét, ami papíron lekörözi az összes házi számítógépet és sok üzleti gépet is (ebben az időben a CP/M-es gépek voltak általánosak ezen a téren). A Practical Computing 1984 novemberi számában így fogalmaz: "Ülj le és tervezd meg az ideális házi számítógépet, és egy olyat fogsz kapni mint az Elan". Majd "A specifikációk alapján az Elan Enterprise kiüti a fél Brit mikroszámítógép ipart, és az Amerikai piac is mélyen hallgathat". Még a tudományos hírekkel foglalkozó New Scientist is beszámol az Enterprise-ról. Egy dolog miatt sajnálkozott csak a szaksajtó: a gép csak áprilistól lesz kapható...

Már a névválasztás sem ment "simán": A céget eredetileg Samurai Computers-nek akarták elnevezni, de két hónapos jogi procedúra után kiderült, hogy Hitachi üzleti rendszereket már forgalmaztak Samurai néven, így ELAN lett a cég neve. '84 februárjára aztán kiderült, hogy az ELAN már más cég bejegyzett neve (Elan Digital Systems Ltd.), így új nevet jelentettek be: FLAN. Nem telik azonban bele sok idő - alig egy hónap - Mike Shirley marketingigazgató rájön, hogy a FLAN (lapka) név nem igazán hangzik jól, ezért ismét új nevet keresnek. 1984 március 8-án a Popular Computing Weekly angol számítástechnikai hetilap 12 hónapos előfizetést ajánl a legjobb nevet beküldőnek. 1984 március 22-én eldől: a cég végleges neve ENTERPRISE Computers Ltd. lesz. Az újság előfizetés nyertese a "Teflon Computers" nevet javasolta, mivel semmilyen név nem ragad meg a vállalaton...

Mindeközben, a Popular Computing Weekly 1984 január 5-i számában jelenik még a bejelentés, hogy egy brit Hifi gyártó is beszáll a mikroszámítógépes piacra, közvetlenül az Elan konkurenciájaként, hasonló áron, hasonló alapokon, hasonló kiadási időpontra jelenti be a gépét. Ez a bizonyos cég az Amstrad...

Amíg az IS az alapsoftware-t fejlesztette, Geoff Hollington és Nick Oakley a külső megjelenést formálták, Nick Troop és Dave Woodfield a gép lelkét alkotó 2 db 72-lábú 'soft" ULA megtervezésével lett megbízva. A két chip nem túl meglepő módon a Nick és a Dave nevet kapta. Az Elan project csoportvezetője Robert Madge, az IS technikai igazgatója. A fejlesztés körül is akadnak gondok: 1984 januárjában bejelentik, hogy a gép megjelenése csúszni fog a két speciális chip fejlesztésének elhúzódása miatt. Pedig e hónapban, Las Vegas-ban a Consumer Electronics Show-on már bemutattak egy valamennyire működő 64K-s gépet, még Elan Enterprise 64 néven. Ez a gép még teljesen másképp működött, mint az általunk ismert változat! A Nick chip fejlesztése és gyártása körüli nehézségek miatt szeptemberben már úgy tűnik, a gép nem jelenik meg 1984-ben. 1984 december elejére azonban végre megérkezik a 64K-s gép! Azt ígérik karácsony előtt már egy minimális mennyiség a boltokba kerül, de a teljeskörű forgalmazás '85 februárjára várható. Az első 100 gépet 84 november-decemberben szállították ki a sajtónak és fejlesztőknek, az üzletekben pedig december 14-én látták az első gépeket. A kezdőár 249.95 font, a korábban ígért 200 font alatti vételár helyett. A gép fejlesztésére közel 20 millió dollárt költöttek (könnyű kiszámolni, hogy ez sohasem térült meg). A gépeket a GRI Electronics gyártotta a skóciai Perth-ben.

1985 április elején az Enterprise felhasználók független felhasználói csoportot (klubot) alakítanak, hogy jobb támogatást biztosítsanak egymásnak, mint amit a cégtől kapnak. Ennek a klubnak az angol újságokból ismert Independent Enterprise User Group (IEUG) azaz Független Enterprise Felhasználói Csoport a neve. A név magyarázata, hogy akkoriban bevett szokása volt cégeknek klubot szervezi (vagy legalább ígérni...) a gépeik köré, míg a "független" ezesetben azt jelenti, hogy a felhasználók szervezték saját maguknak, ahogy az nálunk is történt.

Május 16-án megérkezik az első három kiegészítő: színes monitor (349.95 font), nyomtató (239,95 font) - ezeket egyébként más név alatt már több mint egy éve gyártják - , és joystick átalakító (9,95 font). A nyomtatót a Mannesman Tally gyártotta, a monitort pedig a Microvitec.

Az ENTERPRISE 128 megjelenését nagy várakozás előzte meg, de ez a várakozás a megjelenésre meglehetősen alábbhagyott, mivel a gép bejelentése és forgalomba kerülése között több mint 2 év telt el. Ekkor már olyan 16 bites csodák megjelenése állt küszöbön, mint az Amiga 1000 és az Atari ST, persze mindez gondosan beharangozva. Ráadásul az Amstrad-nak 1984-ben - még az Enterprise megjelenése előtt - sikerült piacra dobnia hasonló kategóriájú számítógépét, a CPC 464-et. Június végén az első 800 darab Amstrad CPC a boltokba került. (A CPC rövidítés a Colour Personal Computer-t jelenti) Mivel a CPC alapkiépítésben nem tartalmaz TV modulátort, és saját szabványú monitort használt, kizárólag az Amstrad által gyártott teljes konfiguráció megvásárlása esetén volt használható. Ezért megjelenéskori ára nem igazán vethető össze vetélytársaiéval: monokróm monitorral 455 font, színes monitorral 684 fontért volt megvásárolható. Érdekes, hogy az Enterprise-éval megegyező billentyűzet színkódoló elgondolással jelent meg az Amstrad gépe is. Ebből volt is pereskedés a két cég között, de a billentyűzet színsémájának "ellopását" nem sikerült az Enterprise-nak bebizonyítani, pedig a vádakban lehet igazság: 1984 áprilisában még a Commodore gépekre hasonlító világos színvilágban pompázik a CPC prototípusa.

A 128K-s Enterprise-ok forgalmazása csak 1985 május 20-án kezdődik Angliában, majd Hollandiában, Dániában, Németországban és Franciaországban. Franciaországban a forgalmazó neve alapján Lansay, néven árulták. A gép ára 249.95 font, az EP64 ára 179.95 fontra csökken. Az 128K-s gép megjelenése után lehetősége volt az EP64 tulajdonosoknak ROM cserét és a +64K bővítés beépítését kérni az EP szervizekben. Egy 1985 szeptemberben rendezett számítástechnikai kiállításon már megvásárolható volt az EXDOS is, 99 fontos kezdőáron, ill. 128-as gép. 64-es nem is volt kiállítva, mert nincs rá kereslet, ebből Egyiptomban sikerült később eladni kb. 1 500 darabot.

Az egymással nem kompatibilis mikrogépek korában az egyik legsarkalatosabb kérdés az adott típus programellátottsága volt. Természetesen a marketingstratégia részeként azt ígérték, hogy már a gép megjelenésekor is elegendő mennyiségű program fog rendelkezésre állni, 1985 végére 100-as nagyságrendű programot ígértek. Mivel azonban a gépek sem fogytak a várt ütemben, a szoftverházak sem készítettek nagy tömegben a géphez programokat. Később, a magyarországi forgalmazás megindulásakor mindössze 46 féle, külföldi forrásból származó program volt kapható a géphez. A hivatalos úton beszerezhető programok választéka a magyarországi programfejlesztéseknek köszönhetően idehaza 100 darab körülire hízott. Nem csak a programok mennyiségével volt azonban gond hanem a színvonallal is, a programok legalább fele inkább csak "választékbővítésként" szolgált... Az Enterprise-on futtatható játékok döntő többsége Spectrum konverzió, kisebb része pedig Amstrad CPC konverzió, melyeket magyarországi lelkes amatőrök készítettek.

1985 augusztus 13-án az ENTERPRISE Computers és a müncheni Hegener & Glaser AG megalapítja a németországi ENTERPRISE Computers GmbH-t (ezidáig Németországban Mephisto PHC64 néven próbálták értékesíteni a gépet). A cég feladata a számítógép, perifériák, programok forgalmazása (lenne) Németországban, Ausztriában, és Svájcban. További 5 millió dollárt költenek a német gép fejlesztésére, azonban a meghatározott eladási célokhoz már nem állt rendelkezésre elegendő pénz: 35 000 gépet szeretnének eladni, 5%-os piaci részesedést elérve karácsonyig Németországban, ehhez képest mindössze 6000 gép talál vevőre 1988 elejéig, reklám nélkül. 1986 januárjában Spanyolország után Angliában is megjelenik a 128K-s Spectrum, mindössze 179.95 fontos vételáron. Bár grafikai képességei jelentősen elmaradnak az Enterprise-tól, már megjelenése pillanatában hatalmas programválasztékkal csábítja a vásárlókat, mivel kompatibilis a 48K-s Spectrum-mal. Nem csoda hát, ha kedvezőtlen piaci események, és az elhibázott üzleti lépések miatt az ENTERPRISE eladásai jelentősen elmaradtak a várttól, ezért a cég 1986 elején úgy döntött, hogy "konszolidálja tevékenységét" (értsd: 1986 júliusára fizetésképtelen lett, eddigre 8 millió font tartozást halmozott fel a cég). Ezzel oda jutottak, hogy 1986-ban a müncheni cég kivételével az összes külföldi vállalatukat bezárták, a londoni központ pedig önálló elszámolású lett. Az angol ENTERPRISE fizetési nehézségei az Intelligent Software-t is ellehetetleníti, 1986-ban megszűnik a cég. Pedig ekkor már készek voltak a cég következő modelljének tervei, ami a PW320 típusnévre hallgatott. Ebben 6MHz-en működő Z80B processzor, 360 KB RAM, EXDOS kártya és jobb minőségű billentyűzet is lett volna. Ezek a paraméterek az akkor a kisvállalati igényeket is kielégítette, így a típus az Amstrad PCW 8256 vetélytársa lehetett volna. Sajnos ez a gép már nem kerülhetett gyártásba.

A befektetést finanszírozó Mahtani család felszámoláskor csak az árukészlettel törődött, hogy legalább némi pénzt visszaszerezzenek. Az angol cégeket egyik napról a másikra zárták be, így a fejlesztők semmit nem tudtak anno megmenteni. Így ezen a ponton ott minden tudás, dokumentáció, stb. elveszett. Werner Lindner - aki a német cégnél dolgozott 1986-tól, és később a cég műszaki igazgatója lett - első feladata az volt, hogy az angol cég felszámolásakor járja végig az összes gyártó partnert, szedje össze a terveket, információkat, mivel a német cég a gyártás újraindítására készült.

Dániában, Hollandiában, Norvégiában, Franciaországban, Spanyolországban és a többi nyugat európai országban az angol cég közvetlen viszonteladói kapcsolatban állt helyi kis importőr cégekkel. Ezek országonként pár száz gépet adhattak el. Az angol cég csődjével megszakadt a kapcsolat ill. a forgalmazás.

Egyiptomban a kairói Computer Technical Co. volt a forgalmazó, ennek alapítója és igazgatója Mr. Nabil Lashine. Ő már korábban vásárolt 500 darab EP64-et az angol cégtől, és cégeknek adta el elektromos írógépként. Játékok vagy más kiegészítők nem érdekelték, mivel nem tudta volna eladni őket. Ezekben az időkben még nem volt piaca Egyiptomban otthonra, személyes felhasználásra a számítógépeknek. Saját szoftvert készített, és ő intézte a billentyűzetek arab feliratozását.
Később további EP64-eket vett a német cégtől, átlagosan évente egyszer, és egyszerre nem többet, mint 150 gépet (25 db 6 gépes csomag). Továbbá 500 üres cartridge-t is vett. Havonta fizetett csekkel, így elég sokáig tartott a fizetés, de mindig nagyon megbízható volt. Utoljára 1993-ban rendelt. 1994-ben tönkrement a cége, és a bank lefoglalta a maradék EP gépeit.

Hazánkba megkésve 1987-ben jutott el a 128K-s változat: 1987 május 19-én a Magyar Divatcsarnok Lotz-termében mutatták be. Az Enterprise teljes körű suportját idehaza a Novotrade vállalta, folyamatosan biztosítva az alkatrész és program ellátását, valamint a magyar szabványoknak megfelelő átalakítását (hálózati csat., kézikönyv). A forgalmazást a Cetrum Áruházak végezte 16 900 Ft-os áron - még ÁFA nélkül. (C64 ekkor még csak magánimportban juthatott be az országba, hivatalosan senki nem forgalmazta. Az így behozott gépekből a bizományi boltokban vásárolhatott a "nagyközönség": Az alapgép jellemzően 40000 Forintba került ekkoriban, a lemezmeghajtó szintén 40000 Forint volt hozzá. A havi bruttó átlagkereset viszont 6 987 Ft volt.) 1988 januárjától az ÁFA bevezetése miatt a gép ára 19 080 forintra emelkedett, de immár magnó nélkül is meg lehet vásárolni 15 800 forintért. Az áremelkedés nem okozott visszaesést az eladásokban, részben amiatt, hogy hamarosan OTP-részletre is lehet vásárolni gépet, mindössze 3 900 forint előleg befizetésével. (Ezidőtájt Angliában már a megmaradt raktárkészletet árusították ki: a 64K-s gépért 60 fontot, a 128K-s gépért 90 fontot (akkori árfolyamon ez 7 740 Forint!) kértek. A 3.5"-ös meghajtót beépített EXDOS kártyával 180 fontért (15 480 Ft) kínálták, míg idehaza hiánycikk volt a floppy.) 1989 nyarára a Novotrade és a Centrum kapcsolata annyira megromlott, hogy a Centrum által át nem vett gépeket a Novotrade saját üzletében (2C áruházában) kezdte árulni, bekerülési áron, mindössze 11 900 forintért (magnóval együtt). Az utolsó gép 1990 márciusában talált gazdára, ezután a két cég - többször elhangzott fogadkozásaik ellenére - befejezte a hardware kiegészítők és programok forgalmazását, magukra hagyva a felhasználókat. Összesen több mint 20 000 darab gépet adtak el. Magyarországon kétféle gépet árultak: az angol és a német (kétnyelvű) változatot. Az importált gépek már a gyártás befejezése utáni raktárkészletek felvásárlásából származtak. A németországi megmaradt készletekből később még 3 000 gépet sikerül eladni a Szovjetunióba, ahol hálózatba kapcsolva kazahsztáni iskolákban használták.

Az Enterprise és a Novotrade kapcsolata nem volt újkeletű a hazai forgalmazás megindulásakor. Az új géphez programok is kellettek, így 1985 elején az Enterprise megkereste a magyar céget is, hogy szerződést kössenek programok készítésére. A programokat a Novotrade programozó csapata: az 'a'-Studio készítette. Már ekkor megszületett a magyar fejlesztők fejében a Spectrum emulátor gondolata, amely kézenfekvő és hatásos megoldás lenne a programhiány enyhítésére. Az ötlet akkor nem érdekelte a megbízót, így a tervek a fiókba kerültek. (A hardveres Spectrum emulátor megvalósításába elsőként az angol Tim Box fogott bele, aki az angol Enterprise élet vezéregyénisége volt. Sajnos erről az emulátorról semmilyen részletes információ nem került még elő, egyedül az ára ismert: 45 font. Tim kapcsolatban volt magyar fejlesztőkkel, feltehetően az 'a' Studióval, és a magyaroknak meg is mutatták ezt az angol emulátor is. Nem tudni, hogy van-e bármi összefüggés a későbbi magyar emulátorral.)

Amikor az Enterprise-ok beérkeztek az országba újra előkerültek a tervek és a forgalmazás kezdetén már beharangozták, hogy hamarosan kapható lesz az emulátor is. Az ötlet gazdái azonban nehézkesen haladtak a fejlesztéssel, és az alkatrészek beszerzése is problémás volt a KGST berkein belül... Eközben négyszer tervezték át az emulátort, az éppen kapható elektronikai alkatrészektől függően. Az események 1988 januárjában gyorsultak fel, amikor a Novotrade megvette a jogokat, és versenytárgyalást írtak ki az emulátor legyártására, 11 vállalat meghívásával. A nyertes a Videoton Automatika Leányvállalat lett, 5 000 emulátor gyártására írtak alá szerződést. Az első ötszáz emulátor az 1988-as tavaszi BNV-n már megvásárolható volt. A várva várt üzleti siker azonban elmaradt az emulátor magas ára (közel annyiba került, mint egy 48K-s Spectrum!), és néhány hibája miatt. Mindössze 1 000 darab talál gazdára.

1989. december 7-én kerül bejegyzésre a VTGe Elektronikai Kft. - az ENTERPRISE Computers GmbH magyarországi képviselete, Kopácsy Vilmos vezetésével. A képviselet újraindítja a kiegészítők, programok forgalmazását az Úttörő áruházban 1990 karácsonyára. Újdonság viszont nincs a polcokon, ráadásul hírverés hiányában már csak a tulajdonosok kis része tudott az akcióról.

A gép megjelenésekor a Mikro Magazin részletesen bemutatta azt: "Enterprise 128 - Szinkronban az idővel".

A Szovjet tagköztársaságokba szállított gépek története éppen Budapesten kezdődött, 1989 kora nyarán egy számítógép kiállításon. Itt az Enterprise GmbH is kiállította a termékeit, ahol kapcsolatba lépett velünk egy Olympiatrade nevű cég, és érdeklődött az Enterprise termékek esetleges szállításáról szovjet tagköztársaságokba. Elhozták a Kazah oktatási miniszter küldöttségét, akik iskola számítógépet kerestek a számítástechnika oktatáshoz. Nagyon megtetszett nekik az Enterprise, különösen azért, mert csak kb. 500 márkába került a gép zöld monochrom monitorral, míg egy IBM XT klón a távol-keletről kb. 2700-ba.

Meghívták a delegációt Münchenbe, akik 1989 őszén meg is érkeztek. Ekkor még semmilyen orosz változata nem volt a gépnek. Azonnal indult a munka a cirill cartridge-en. Nem volt idő új cartridge nyákot tervezni, ezért Magyarországról vették a már létező 3 foglalatos panelt. Kopácsy Vilmos készítette a cirill billentyűzet és nyomtatókezelő első verzióját, a billentyűzetre pedig öntapadós matricák készültek. A bemutató gép a miniszter érkezése előtti éjszakén készült el. A delegációt lenyűgözte a bemutató, de kértek még további kazah karaktereket is a billentyűzetre. Így szerződés köttetett két bemutató hálózat kiépítésére Almatiban. A vállalt határidő szoros volt, '89 karácsonya előtt a két hálózat már működött.

1990 márciusában, Moszkvában tárgyalt Werner az Enterprise gépek esetleges szovjet gyártásáról. Az ASI Computers nevű céggel tárgyalt, ami egy távolkeleti-orosz vegyesvállalat volt. Találkozott egy számítástechnikai magazin képviselőjével is, ez a magazin kicsit később vett is gépeket, programokat, nyomtatókat és monitorokat. Az Olympiatrade képviselője szervezte ezeket a találkozókat Moszkvában, és intézte a szállításokat és a pénzügyeket.

Ebben az időben közel lehetetlen volt bármit konvertibilis valutáért eladni ezekbe az országokba. A kereskedelem barter ügylettel bonyolódott (közvetlen árucserén alapuló kereskedelem). Ehhez szükség volt egy közvetítőre, aki hivatalosan intézte az üzletet mindkét irányban. Például Dagesztán rézzel fizetett a gépekért. Természetesen az Enterprise GmbH nem volt abban a helyzetben, hogy saját maguk értékesítsék a rezet, az Olympiatrade intézett mindent, és a cég a pénzt kapta meg.

A német cég 1996-97-ben eladta a megmaradt árukészletét (2000 gép, EP64, EP128 angol és német, kazettákkal, lemezmeghajtókkal, kiegészítőkkel, plusz teszt felszerelés) egy cseh cégnek. 1997-ben felszámolták a német céget is, ekkor az ügyvezető igazgató ki akart dobni minden EP-s maradékot. Werner Lindner ezt megakadályozta, végül hivatalosan is átvette és otthon őrizte ezeket. Így megmarad az "utókornak" számos prototípus és dokumentáció is.

Forrás: ep128.hu